Benke István: Sárospataki kaolinbányák
Zemplémi Múzsa 2015 Tavasz ( 34.o )
Részlet:
Kerámia üzemek
A sárospataki kaolinbányászat megindulása óta többször felmerült egy kaoliniszapoló vagy dúsító üzem létesítése, de a kitermelt kaolin értékesítési lehetőségeinek ingadozása, a bizonytalan piac miatt ez mindig elmaradt. A készterméket előállító kerámia üzemek sem fejlődtek olyan nagyságrendben, amelyeknek nyersanyag igénye országos szinten is jelentős lett volna. Kisebb üzemek, manufaktúrák valamilyen formában mindig jelen voltak. Ezek elsősorban háztartási cikkeket, fazekas árukat készítettek, sok esetben hagyományt teremtő technikai és művészeti színvonalon.
Az első kerámia nagyüzem 1926-ban alakult Ullrich Károly és Társai Kerámia Különlegességek Gyára néven. Az alapító társtulajdonosok a város tehetősebb polgárai közül, értelmiségi rétegéből kerültek ki, akik a már híressé vált kerámiagyárak, a Zsolnay, a herendi hagyományait szerették volna Patakon is meghonosítani. A gyárat a vasútállomás közelében építették fel, a mai kerámiaüzem helyén. Először közszükségleti cikkeket
gyártottak. Termékeik már az 1926-os lipcsei vásáron is megjelentek, sőt Londonba és Hamburgba is eljutottak. Az ízléses kiállítású, jó minőségű és olcsó áruk itthon is sikert arattak. Sárospatakon, a Rákóczi úton, a Golgblatt-féle házban kiskereskedelmi üzletet nyitottak. A kezdeti sikeres évek után az 1930-as években jelentkező gazdasági válság idején a termékeik iránti kereslet csökkent, a gyár termelése gazdaságtalanná vált és be kellett zárni.
A második világháború után, 1945-ben kezdte meg újra működését Vida László vezetésével, aki rákényszerült az akkori nehéz gépbeszerzések miatt, hogy maga tervezze meg és gyártsa le a berendezéseket. A cserépkályhagyártás mellett csempe gyártást is folytatott,
amire az „újjáépítés" idejében igen nagy kereslet mutatkozott. Nemcsak jól szervező üzletemberként volt sikeres Sárospatakon, de a mozgalmi és kulturális rendezvényeknek is résztvevője és támogatója volt. Az általa szervezett és fenntartott „rezesbanda" népszerű volt a városban. A gyár államosítása után, 1952-től Vida László maradt a műszaki vezető.
1956-ig fazekas árut is termelt az üzem. Bevezették a népművészet mestere, Szkircsák Bertalanné és gyermekei által meghonosított, híressé vált díszes cserépedények készítésének nagyüzemi technológiáját. m
A cserépkályhagyár - ahogyan akkor hívták - 1962-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kerámia és Cementipari (utóbb: Építőanyagipari) Vállalathoz került. A cserépkályhák iránt megnövekedett igények lényegesen bővítették a gyár kapacitását. A korábbi évek havi 10-15 darabos termelése után 350-400 darabos igény jelentkezett. A pataki gyár átszervezése idején volt egy olyan elgondolás, törekvés, hogy kifejlesztenek egy új terméket, egy zománcozott épületdíszítő elemet az építőipar számára, hasonlóan a Zsolnay termékekhez. A gyár nagyméretű kemencéje erre alkalmas lett volna. El is készült néhány
nagyméretű mintadarab, de a nagyüzemi bevezetésre nem került sor. Ezeket a darabokat a Telkibányai Ipartörténeti Kiállítás őrzi. 1981-től nagyarányú technológiai korszerűsítést hajtottak végre. Nagy teljesítményű alagút kemencét építettek modern massza gyártósor kialakításával és elvégezték az épület teljes felújítását. Ezek a technológiai fejlesztések már megteremtették a lehetőséget igényes étkezési kerámiák készítésére, amelyeket 1983-tól folyamatosan gyártanak. A gyár új mázakat és festékeket vezetett be. 1990-re a sárospataki kerámia nemcsak a hazai piacokon vált népszerűvé, de versenyképes lett a nyugati országokban is. 1992-ben a sárospataki kerámiagyárat is privatizálták. 1993-tól Sárospataki Kerámia Manufaktúra néven magánvállalkozó vette át a gyárat, amely 2006-tól mint Pataki Kerámia Kft. új termékek bevezetésével és korszerű, kibővített piachálózattal folytatja a termelést.
Az 1960-as évektől meginduló nagyarányú lakásépítkezésekkel párhuzamosan egyre növekvő igény mutatkozott a szaniter árukra, csempékre, fürdőszoba berendezésekre stb. Célszerűnek látszott, hogy hazai gyártmányokból fedezzék. A már évtizedek óta működő sárospataki kerámiagyár sem kapacitásával, sem technológiájával nem volt alkalmas a fenti igények kielégítésére. Erre egyetlen lehetőség mutatkozott, egy új kerámiagyár létrehozása. A Tokaj-Hegyalján feltárt új kaolintelepek reményt adtak arra, hogy ez hazai
nyersanyagforrásokon alapuljon. Ezekben az években Sárospatakon, Mád környékén, a Szerencsi-öbölben, Füzérradványban megindult kutatások biztató eredménnyel zárultak. A Végardón feltárt nagy mennyiségű kaolint az első laboratóriumi vizsgálat alapján kiváló minőségi kategóriába sorolták. Ezekre a nyersanyag bázisokra támaszkodva kézenfekvő volt, hogy a kerámia üzemet Tokaj-Hegyalján hozzák létre. Az 1960-as évek végén a gyár telepítésére több helyet megvizsgáltak és a legalkalmasabbnak Sárospatak látszott. A
döntés alapjául szolgált a nyersanyagforrások közelsége, a kisváros megfelelő infrastruktúrája, de szociálpolitikai szempontból is indokolt volt Sárospatakon felépíteni a gyárat, ahol eddig csak kisebb létszámot foglalkoztató ipari üzemek voltak. Megindult a gyár előtervezése. Kijelölték a helyét, amelyre a legalkalmasabbnak mutatkozott a hármas főút és a vasút közötti rész, a bekötő út jobb oldala, az akkor még beépítetlen terület.A laboratóriumi vizsgálatok szerint a hegyaljai kaolinokból jó minőségű szaniter áruk készíthetők, csupán a csempék alaplemezének fehérsége tér el kis mértékben a szabványostól, a kaolin vasoxid tartalma miatt nem hófehér. A szigorú szabványelőírások miatt nem fogadták el azt az érvelést, hogy a kerámiaáruk végleges színét mindig a máz határozza meg. Ez is indokolta a gyár létrehozásának elmaradását. A szükséges kerámiákat továbbra is külföldről szerezték be.Néhány év múlva megépült Zalaegerszegen a Zalai Kerámiagyár olasz technológiával és külföldi alapanyagokkal. Az itt gyártott összes termék alaplemeze vörös színű, de az alkalmazott mázakkal csodálatos színekkel gyártják termékeiket. Kétségtelen, Zalaegerszeg városa többet tett, jobban lobbizott az üzem létrehozásáért"
Martinák MártaA pataki kerámia hagyományai Szkircsák Bertalanné emlékezete
Zemplémi Múzsa 2006 Tavasz