A Zsolnay-gyár államosítása
1948-ban a családi tulajdonban lévő Zsolnay-gyárat is állami kezelésbe vették. A kinevezett munkásigazgató a gyár dolgozója, Dallos Kovács József kommunista kemencemunkás lett, aki még aznap, 1948. március 25-én át is vette az igazgatást. A Zsolnayaknak el kellett hagyniuk a gyár területét, lakásukat, munkahelyüket. Egyetlen családtag maradhatott csak munkaviszonyban, Zsolnay Vilmos dédunokája, Mattyasovszky Zsolnay László vegyészmérnök, a gyár főmérnöke. A 92 éves Sikorski Zsolnay Júlia tervezőművész, a gyáralapító leánya rövid ideig még bejárhatott saját műtermébe.
A Zsolnay család tagjai földönfutóvá, munkanélkülivé váltak. Munkásnyúzó kapitalista jelzővel bélyegezték meg őket és lehetetlenné tették a helyzetüket. 1951-ben koncepciós perben, koholt vádak alapján a családot megalázva, megbilincselve vezették keresztül a városon. Súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki férfira, nőre egyaránt, a gyermekeket pedig intézetbe adták. A börtön után csak segédmunkásként vállalhattak munkát. Többüket a volt cselédeik fogadtak magukhoz.[1]
Az államosítás után a gyárból Pécsi Zsolnay Porcelángyár Nemzeti Vállalat lett, és Budapesti Porcelángyár néven önállósult az 1902 óta családi tulajdonban lévő budapesti Zsolnay-féle Porcelán Fayence Gyár Rt. 1963-ban még a Zsolnay nevet is elhagyták. A gyár addigi látszatönállósága is megszűnt, az Iparügyi Minisztériumon belül létrehozott Finomkerámia-ipari Központhoz csatolták. Az új elnevezés: É. M. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára. Profiltisztítást hajtottak végre, Pécsett maradt a szigetelő-, az edény- és a csőgyártás, egyúttal beszüntették a nagy hagyományokkal rendelkező, a Zsolnay-gyárnak világhírt hozó díszműgyártást, a pyrogránit-, a majolika- és a kályhagyártást. Az államosítást követően, a helyi állapotok felmérése után megkezdődtek az immáron országos feladatok elvégzését elősegítő, az újjáépítési és jóvátételi célokat, ezen túlmenően az ország villamosítási és iparfejlesztési programját, és a fokozatosan növekvő export kielégítését szolgáló nagyberuházások. A hagyományos kézművességről nagyipari termelésre kellett a gyárat átállítani.[2]
Mattyasovszky-Zsolnay Tibor (1882-1968) az államosításra így emlékezett vissza: „Reggel az irodába lépve a levelezési osztályon találtuk összehíva az irodaszemélyzetet, két, őrként odaállított munkás társaságában. A pénzszekrény és az iratok el voltak zárva. Az előző nap Pestre felrendelt Dalos Kovács István lett kinevezve vállalatvezetőnek, akire egészen délutánig vártunk. Megérkezésekor átvette a kulcsokat és az iratokat. A gyárba többet nem léphettem be." Később így írt az eseményekről: „Az államosítást kimondó rendelet értelmében a később megállapítandó kártérítés ellenében az államosítás tárgyát képezték a termelést szolgáló ingatlanok, gépek és berendezések, az árukészlet, a nyersanyag, a könyvelések és a készpénz. Államosították a telkeket, a szőlőt, a mezőgazdasági ingatlanokat, sőt még a borkészletet is." A család kifogásait a miniszteri biztos elismerte, de a gyár kommunista pártszervezete és a befolyásuk alatt lévő munkások ellen semmit sem tudtak tenni. A gyárban lévő családtagoknak azonnal ki kellett költözniük. Az ingóságaikat, bútoraikat, családi díszműtárgyaikat bent hagyták a gyárban. Ezeket később mint „elhagyott" javakat lefoglalták. „Semmilyen néven nevezhető kárpótlásban, nyugdíjban egyikünk sem részesült. Kivéve Sikorski-Zsolnay Mártát, aki 300 Ft havi kegydíjat kapott." Tibor 1949-től felesége szüleinek helesfai birtokán lakott, majd az állandó rendőri zaklatások miatt (mint az elmúlt rezsim „elnyomó" tagja) fiához, Mattyasovszky-Zsolnay Tamáshoz költözött Budapestre. Nyugdíj iránti kérelmét elutasították, fia keresetéből és kottamásolásokból élt. 1951-ben, mint a múlt rendszer közéleti képviselőjét, az ország különböző pontjaira költöztették. 1957-ben jött vissza Pécsre, egy alagsori albérletbe. Ott halt meg úgy, hogy az államosítást követően többet nem léphetett a gyár területére
Forrás: https://sites.google.com/site/azoka40esevek/home/allamositas/a-zsolnay-gyar-allamositasa#_ftn1
Ábrahám István - Kehidai László
A Zsolnay Alsógyár története
Kiadó: PRO PANNÓNIA KIADÓI ALAPITVÁNY 2015
Levéltári forrásokon, adatgyűjtéseken, terepmunkán, visszaemlékezéseken, személyes tapasztalatokon nyugvó összegzése a Zsolnay gyár ma már nem létező, mindeddig feldolgozatlan része, az egykor elsősorban kiszolgáló funkciókat ellátó Alsógyár történetének. Az Alsógyár épületeinek jelentős része lebontásra került, egy töredéke "beépült" a Zsolnay Kulturális Negyedbe. A könyv az Alsógyár születési és megszűnési folyamatának történeti leírása, igazi leletmentés. A szerzők által feltárt, összegyűjtött, különlegesen értékes kép- és dokumentumanyag jelentős része most jelenik meg először.
Svoboda Vilmos: A Zsolnay gyár iparkrónikája
2014- a szerző kiadása
Dr. Svoboda Vilmos nagyon figyelemreméltó könyvet írt: a Zsolnay gyár iparkrónikája a hazai ipari innováció egyik igen karakteres története. Műve szakértői megítélés szerint is hiánypótló, mivel mérnöki szemlélettel, még inkább az ott végzett sok évtizedes mérnöki munka adta kivételes helyismerettel és rálátással korábban senki sem írta meg a gyár ipartörténetét.
Részlet a könyvből:
Az 1970-es évek: Zsolnay gyári teljes rekonstrukció, porcelán készülék-szigetelők, hosszúrúd szigetelők, és exportszigetelők gyártásfejlesztése.
1974. május 1-től Mattyasovszky Zsolnay Margit hozzájárulásával a gyár újra felvehette Zsolnay Vilmos gyáralapító nevét: FIM "Zsolnay" Porcelángyára.
A Zsolnay gyári teljes rekonstrukciós beruházás (1973-1976) sokáig váratott magára, mivel igen költségesnek ígérkezett, és kétséges volt, hogy korszerűtlen épületegyüttesben, létre lehet-e hozni a gazdaságos gyártás feltételeit, a nagymértékű anyagmozgatás ésszerűsítését, a fizikai munka és a környezetszennyezés csökkentését. A Szilikátipari Tudományos Egyesületben Budapesten vita fórumot is szerveztek a problémák megvitatására. A rekonstrukciós beruházás technológiai tervezésével a Szilikátipari Központi Kutató Intézet (SZIKKTI) lett megbízva, a tervező Geszler Ödön okl. gépészmérnök volt. A rekonstrukció 250 millió forintjának 15%-át a masszagyártás korszerűsítésére, 61%-át a széntüzelésű kerekkemencék bontására, korszerű gáztüzelésű kemencék építésére, és az edénygyártás fejlesztésére, míg 24%-át a porcelán szigetelőgyártás korszerűsítésére fordítottunk. Más szempontból jellemezve a rekonstrukció létesítményeit; felépítettünk, és átépítettünk két helyszínen több száz négyzetméteres épület együtteseket, mindez a beruházási érték 16 %-át jelentette, gépekre a rekonstrukció költségeinek 38 %-át fordítottuk, a kemencék építése 46%-ot tett ki. A rekonstrukció súlyponti elemét a későbbiekben megpróbálom egy-egy jellemző képpel szemléltetni, valamint a fejlesztési célcsoporton belül egy-egy lényeges objektum értékét százalékos értékaránnyal hangsúlyozni.
A rekonstrukció I. keretében a porcelánszigetelő és edénygyártást a műhelyekben, és a kemencék égető terében szétválasztottuk, a massza- és mázgyártást teljesen új alapokra helyeztük. 1973-1976-os években felépítettük az új masszamalmot, és hazai gépekkel szereltük fel, amely a rekonstrukció I. költségeinek 27%-át tette ki.
A rekonstrukció II. keretében az 1974-1975-ös években a széntüzelésű kerekkemencék bontása, korszerű gáztüzelésű kemencék építése, és az edénygyártás fejlesztése szerepelt. Átépítettük az edénygyártó csarnokot, és alkalmassá tettük az edény előégető alagútkemence befogadására, valamint létrehoztunk egy csarnokot a nagy térfogatú váltó kocsis égetőkemencék elhelyezésére. A széntüzelésű körkemencék nagyjából 80-100 éve épültek, eközben csak kisebb ésszerűsítések történtek az üzemeltelésükben, lebontásuk elkerülhetetlenné vált, helyettük korszerű gáztüzelésű alagútkemencéket építettünk.
Hat széntüzelési körkemence lebontása szerepelt a programban, amellyel a környezetszennyezés radikális csökkentését kívántuk elérni.
A rekonstrukció III. keretében 1974-1975-ben a Felsővámház utcában lévő csarnokba három jól szabályozható gáztüzelésű 30 m3-es váltó kocsis, belga UNITHERM gyártmányú kemencét telepítünk, a kemencék értéke a rekonstrukció III. költségkeretének 82%-át tette ki.
A könyv megrendelhető az Interkerámnál 3980,- Ft + postaköltséggel ( Megrendelés itt )
Részlet: Romváry Ferenc: A Zsolnay gyár 1945-től napjainkig
Pécsi Szemle 2001. (4. évf.) 4. szám, 68-93. oldal
"Az államosítás után a gyárból Pécsi „Zsolnay" Porcelángyár Nemzeti Vállalat lett....
A műhelyek egy része a kezdetek idején épült, a gyár a száz év során folyamatosan bővült, az egyes üzemrészek fecskefészek-szerűen egymás mellé épültek. Ezek az épületek elöregedtek, így tehát részben megérettek a részleges bontásra, a felújításra. A belső terek az idők során sűrűn beépültek. Az egyes munkafázisok kapcsolódását, az áruszállítást nehezítette, hogy a szűkös, régi épületekben a gyártási folyamatok gyakran keresztezték egymást és nemcsak vízszintesen, hanem az emeletek között is, tehát horizontálisan és vertikálisan egyaránt. A leginkább labirintusra emlékeztető Zsolnay porcelángyár hét külön szinten helyezkedett el, az iparvágánytól a készáru raktárig. Így kényszerű szükségszerűséggel sort kellett keríteni a korszerűtlen toldaléképületek bontására, hogy a helyükre új csarnokok kerülhessenek, helyet adva a korszerű technológiát képviselő kemencék és gépsorok beállítására, valamint a gázüzemű fűtésre történő átállásra. A hagyományos kézművességről nagyipari termelésre kellett a gyárat átállítani....
Az egyetlen munkaviszonyban hagyott családtag, Zsolnay Vilmos dédunokája, Mattyasovszky Zsolnay László, Kossuth-díjas vegyészmérnök aktív közreműködésével, aki azonban 1957-ben az Egyesült Államokba emigrált.
1953-ban a finomkerámia-ipar, így a Zsolnay gyár is az Építésügyi Minisztériumhoz került. A felügyeletet gyakorló Finomkerámia-ipari Központból Finomkerámia-ipari Igazgatóság lett. Az öt évig szüneteltetett díszmű gyártást, egy év múlva pedig az eozin gyártását újra indították. Szinte elölről kellett kezdeni mindent. A megmaradt gipszformák alapján kezdték meg a máz felett festett porcelánok gyártását. Majd központi utasításra megkezdték az előkészületeket az ugyancsak öt éve megszüntetett cserépkályha és épületkerámia gyártására is. Átépítették az iparvágányt, meghosszabbítva azt az új nyersanyagraktárig.
1954-ben a népgazdaság túltervezése folytán az új kormányprogram kényszerű megszorító intézkedéseket léptetett életbe, melynek következtében a nehézipari nagyberuházásokat országosan leállították (így többek között Budapesten a nagy propaganda értékű Metró-beruházást). Az ország teherbíró képessége nem bírt már el további terheket, a gazdaság az összeomlás szélére került, az életszínvonal mélyre zuhant, az országban nőtt a feszültség. Érzékelhető volt '56 viharának első fuvallata. A Zsolnay gyárban egyébként 1948-hoz viszonyítva 1954-re a létszám hétszázról ezer fölé emelkedett.
1955 után a nagyobb beruházásokat fogyasztási cikkek gyártására és mezőgazdasági fejlesztésre fordították. Ennek hatására Pécsett csökkentették a porcelánszigetelők gyártásának ütemét. Közvetlen lakossági ellátást szolgált a kályhacsempe üzem építése, majd a későbbiekben fokozatos fejlesztése, további gépesítése. A gyár vezetése a pirogránit gyártásának újra indításán munkálkodott, mely nem igényelt nagyarányú beruházást. A korábban lebontott fatüzelésű piro- gránit égető muffolás kemencéket az el nem küldött, vagy újra aktivizált régi szakemberek segítségével, tervdokumentáció híján emlékezetből építették ujjá. Ezekben a kemencékben nagyméretű idomokat is lehetett égetni. Újra kezdődhetett tehát az évekig szüneteltetett hagyományos pirogránit díszmű gyártása.
1960-ban a gyár létszáma 1250 fő volt.
1963-ban a kormány megszüntette az iparigazgatóságokat, és helyükön országos vállalatokat hozott létre.[22] A Finomkerámia-ipar Igazgatóságból Finomkerámia-ipari Országos Vállalat lett. A Zsolnay gyár eddigi felemás, névleges önállósága is megszűnt, címéből a Zsolnay név kimaradt, és mint az É.M. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára, közvetlenül irányított gyáregységgé minősült vissza.[23]
1963-ban új elektromos kemence épült a porcelántárgyak színhatásának javítására.
A korábbi évek gazdasági visszafogottsága után ismét fellendült a beruházási kedv. Fokozódott a nagyfeszültségű szigetelők iránti kereslet. Tehát fejleszteni kellett, a meglévő kapacitással ugyanis csak a felét tudták biztosítani a megnövekedett igényeknek. Az Országos Tervhivatalban jóváhagyták a szigetelő gyártásfejlesztési programot, de a beruházás a közbejött nehézségek miatt csak 1963-ban fejeződhetett be.
Zsolnay Vilmos egyedülálló találmányát, a színezéssel zománcozott porcelán fajanszot, melynek gyártásával még a húszas években, a porcelángyártásra való áttérés időszakában felhagytak, felújították. A már feledésbe ment technikát egyéni érdeklődésének köszönhetően Kovács István főtechnológus hosszas kísérletezés után, empirikus úton keltette életre.[26] A porcelánfajansz gyártásának befejezéséhez új gáztüzelésű kamrás kemence épült, az egyéb díszműtárgyak égetéséhez elektromos kamrás kemencék létesültek. Ezzel egy időben tovább korszerűsítették a kályhacsempe üzemrészt.[27]
1968-ban újabb átszervezés révén a Finomkerámia-ipari Vállalatból Finom- kerámia-ipari Művek lett.
1971-től kezdődően a Finomkerámia-ipari Művek gyáraiban országos beruházások kezdődtek. Pécsett több évig tartó rekonstrukció indult. Ennek jegyében a kályhagyártást fokozatosan megszüntették, helyette külső és belső falburkolólap és mozaikcsempét gyártottak, a szigetelőgyártást tovább bővítették és korszerűsítették.
1974-ben Mattyasovszky Zsolnay Margit egyéni hozzájárulásával, a múlt örökségének vállalása jegyében ismét felvették a régi nevet. Az új elnevezés: Zsolnay Porcelángyár Rt. A létszám 1971-80 között 1800 körül állapodott meg. 1982-ben a gyár visszanyerte önállóságát. A termelés a nyolcvanas években nyereségessé vált.[31]
1991-ben a gyár állami tulajdonú részvénytársasággá alakult át. A társasági forma tulajdonváltozást nem jelentett, a termelés szerkezete nem változott.[32]
1995-ben lezárult a részvénytársaság privatizációja. A főrészvényes a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. lett. A négy főágazat továbbra is megmaradt: a porcelánszigetelő, a pirogránit, a háztartási edény és a Zsolnay dísztárgy.
1999-ben reorganizációs program indult a Zsolnayban, a gyárat négy részre darabolták. A továbbiakban az alapanyaggyártás a Zsolnay Porcelángyár Rt. feladata lett. Kivált és függetlenedett a díszmű és épületkerámia részleg, Zsolnay Porcelán Manufaktúra Rt. néven. A gyártelepen, a gyárkapun belüli műemlék épületek fenntartását és felújítását felvállaló Zsolnay Örökség Kht. végzi ezek után. Majd a Zsolnay Porcelángyár Rt.-től kivásárolta a névhasználat nélküli ipari porcelángyártó kapacitást a Cerins Kft... A teljes írás itt érhető el:
Száz éven át Budapestnek is volt saját Zsolnay-gyára
www.24.hu2020.02.28)
A negyedik ötös: azaz a negyedik ötéves terv
Dunántúli napló 1969-07-31 / 175. szám
Együtt előnyösebb
Dunántúli napló 1981-06-14 / 160. szám
Építőanyag ( folyóírat )
Keresés a Zsolnay kifejezésre
Zsolnay kontra Zsolnay
Dunántúli napló 1990. 03.09
Privatizáció előtt a Zsolnay
Új Dunántúli Napló 1995.04.06
LAKI MIHÁLY
ELHÚZÓDÓ PRIVATIZÁCIÓK (A TULAJDONVISZONYOK FOKOZATOS ÁTALAKULÁSÁRÓ )
KTK/IE Műhelytanulmányok 2000/7. ( 15-22 oldal )
Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Kutatóközpont