Fejlesztés a Villeroynál

Vissza az előző oldalra

Összesen több mint 5,3 milliárd forintos fejlesztéssorozatot hajtott végre az elmúlt időszakban a Villeroy & Boch a hódmezővásárhelyi gyárában. A 275 éves vállalatnál mostantól a kerámiavécék magasnyomású technológiával is készülnek, miközben új mázolósorok is szolgálják a hatékonyságot, és egyben könnyebbé teszik az ott dolgozók munkáját. A csoport, amely 2022-ben 994,5 millió euró árbevételt ért el (+5,2% az előző évhez képest), két márkájával, a Villeroy & Boch és az Alföldi révén piacvezető.Elárulta, hogy a cég 125 országban vannak jelen, 2022-ben - amikor az európai építési boom évében 995 millió euró volt a bevétele.
2023-ban a világválság, a magas infláció, csökkentette a keresletet, hiszen minden országban visszaestek az építkezések. Úgy számítanak, 2024 végére, elejére magához tér a piac. Magyarország is követe ezt a hullámzást. A vásárhelyi üzemben, mely a legnagyobb a 13 európai gyáruk közül, 750 alkalmazott dolgozik, s tavaly 24,3 milliárd forint volt a forgalmuk.
A Villeroy és Alföldi márkanéven gyártott szaniterek 20 százalékát magyar piacon értékesítik, 80 százaléka exportra megy Vásárhelyről - mondta.


Georg Lörz, a Villeroy & Boch AG, Fürdőszoba és Wellness üzletág igazgatója, a cég történetéről, s abban a vásárhelyi gyár szerepéről is beszélt
A vásárhelyi gyár privatizációja óta folyamatos volt a fejlesztés, az utóbbi 3 évben 14 millió eurót fektettek a nagynyomású öntési technológia megvalósításába. A hazai vállalatnál mostantól a kerámiavécék világszinten is az egyik legkorszerűbb, úgynevezett magasnyomású technológiával is készülnek, miközben új mázolósorok is szolgálják a hatékonyságot, és egyben könnyebbé teszik az ott dolgozók munkáját. Ez kevesebb energiát használ, fenntartható és csökkenti a dolgozók megterhelését, s már nőket is tudnak foglalkoztatni a korábban nehéz munkát jelentő termelésben, hiszen ma már robot emelgeti a vécécsészéket. A gyárban a magyar munkaerőhiány miatt egyébként külföldi munkavállalókat is alkalmaznak.

A robotok alkalmazásával gyártott, csúcstechnológiás DirectFlush vécék kevesebb vízzel, magasabb tisztaságot tudnak elérni. A gyár jelentősen előrelépett az energiatakarékosság terén is, 1,4 millió euróért 2 darab 500 kilowattos naperőművek telepítettek a csarnok tetejére, s mely fele már működik is. Továbbá a kemencék hulladékhőjét használják fel a félkész termékek szárításához, mely évi 800 tonna szén-dioxid kibocsátás megtakarítást jelent (azaz a korábbinál kevesebb földgázt kell a gyártás során elégetni).

A robotok munkába állítása azt jelenti, hogy évi majd egymillió darabra nő a termelés. Az új energiatakarékos technológia bevezetésével csökkenő keresletet ellensúlyozzák.